Gyógyszeradás allopatikus – homeopátiás – alternatív Rövid információ Dr. med. Ryke Geerd Hamer
A gyógyszerek valószínűleg a modern orvoslás, vagy az annak hitt gyógymódok vívmányait szimbolizálják. Sok páciens napi 10, sőt 20 különféle gyógyszert kap mindenfélére. Az orvos, amelyik nem ír fel gyógyszert, az nem is igazi orvos. Minél drágább a gyógyszer, annál jobban kell hatnia. Ez csak egy nagy blöff! Butaság azt hinni, hogy a gyógyszereknek lokális hatásuk van és hogy semmi közük az agyhoz! A bél a szájon át a szervezetbe került méregre, vagy gyógyszerre gyakorolt lokális reakcióját kivéve gyakorlatilag egyetlen gyógyszer sem hat közvetlenül a szervre. Az összes többi gyógyszer az agyra hat, és ez a hatás tulajdonképpen az agy, ill. különböző részeinek megmérgezésében nyilvánul meg szervi szinten.
Ha a tiszta kábítószerektől, narkotikumoktól és trankvillánsoktól (nyugtatóktól) eltekintünk, úgy a gyógyszerek két nagy csoportja marad: 1. sympathicotoniás – melyek felerősítik a stresszt, 2. vagotoniás – melyek a pihenő- vagy gyógyulási fázist támogatják.
Az első csoportba tartozik az adrenalin és a noradrenalin, a cortison és hydrocortison, valamint más különböző gyógyszerek, mint a koffein, a tein, a penicillin, a digitalis és sok egyéb. Alapjában véve mindegyik alkalmazható, ha a vagotonia hatását csökkenteni, és ezáltal az agyi ödémát is lejjebb szeretnénk húzni. Ez tulajdonképpen jó, de túlzott adagolásban komplikációkhoz vezet.
A 2. csoporthoz tartozik az összes nyugtató- és görcsoldó szer, melyek a vagotoniát felerősítik, vagy a sympathicotoniát enyhítik. Abban különböznek egymástól, hogy az agyra mindegyik különböző hatással bír. A penicillin például egy sympathicotoniás citosztatikum. A baktériumokra gyakorolt hatása elenyésző és elhanyagolható a fehérállomány ödémájára gyakorolt hatásával szemben. Ezért lehet bevetni a penicillint a fehérállományi ödéma csökkentésére az MK-fázisban, ugyanakkor az agy többi részében sokkal gyengébben hat, mint a cortison.
A penicillin és a többi ún. antibiotikum felfedezésének értékét azonban nem szabad lealacsonyítani.
Csakhogy ez a felfedezés teljesen más, rossz feltételezés és elképzelés alapján történt. Azt hitték, hogy a baktériumok bomlástermékei toxikus hatásúak, és hogy azok okozzák a lázat. Kövertkezésképpen csak a gonosz baktériumokat kell kiirtani a rossz toxinok elkerülése érdekében. Ez volt a tévedés!
Ilyen behatásoknál természetesen a baktériumok is kárt szenvednek, ezek a mi szorgalmas barátaink, melyek átmenetileg szabadságot kapnak. Őket egy későbbi időpontra kötelezték – kevésbé drámai lefolyású – munkára. Persze fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy egyáltalán mennyire értelmes dolog az, ha a természetben egy értelmes gyógyulási folyamatot terápiának vetjük alá.
A Germán Gyógytudomány orvosa ezért nem gyógyszerellenes, ha abból indul ki, hogy az anyatermészetben leginkább már optimalizált folyamatok zajlanak, így a legtöbb esetben szükségtelenek a támogató gyógyszeres terápiák.
Rövid konfliktus-időtartam és csekélyebb konfliktustömeg felhalmozódása esetén általában amúgy sem várható a megoldási fázisban különösebb komplikáció. Egyébként a természetben előfordul halállal végződő eset, de az orvosi etika kötelez minket az ilyen esetek különleges odafigyelésére. Ennek ellenére a jövőben is el fogunk veszíteni néhány beteget. Jelen pillanatban annyi az előnyünk, hogy már jó előre tudjuk, mi várható.
Semmi hasznot nem hozott számunkra az, hogy a pneumonia gyakoriságát csökkentettük azáltal, hogy a pneumoniát (= tüdőgyulladás) most bronchialis carcinomának hívjuk, mert a betegek az átcímkézés ellenére is belehalnak. Ha azonban a pneumoniánál (= a hörgő/bronchialis fekélyesedési folyamatát követő megoldási fázis) tudjuk azt, hogy a konfliktus csak 3 hónapig tartott, tudjuk azt is, hogy a pneumoniás lízis (epileptoid krízis) gyógyszeres kezelés nélkül sem végződik halállal.
Ha a konfliktus azonban 9, vagy annál is több hónapig tartott, tudja a GNM-es orvos, hogy ebben az esetben a pneumonia epileptoid krízise (tüdőgyulladás) élet-halál kérdése lesz, ha nem avatkozik közbe. Ilyenkor már korábban adjuk a sympathicotoniás szert, és párhuzamosan cortisont nagy mennyiségben – ami eddig nem volt szokás –, méghozzá közvetlenül az epileptoid krízisben, hogy azt a kritikus pontot, ami mindig az epileptoid krízisben következik be, túlélje a beteg.
Ebből logikusan következik az, ha egy új DHS vagy recidíva (konfliktuskiújulás) bekövetkezik, tehát ha a páciens újra sympathicotoniába kerül, a cortison azonnal kontraindikált. A cortisont viszont nem szabad egyszerre abbahagyni, adagolását néhány nap alatt vagy héten keresztül fokozatosan kell csökkenteni. Ha a páciens ugyanis tovább szedi a cortisont, az felerősíti a konfliktust, vagyis növeli a konfliktusintenzitást.
Hiba lenne a betegnek nyugtatószert adni, mert mindenfajta nyugtatószer elhomályosítja a képet, és fennál az a veszély, hogy egy akut, aktív konfliktusból szubakut (kevésbé heves lefolyású), fennakadt konfliktus lesz. Emiatt a beteg a következő konfliktus miatt skizofrén konstellációba kerülhet.
Ha például egy betegnél angina pectoris tünetek lépnek fel, azt mondják: „Igen, bétablokkolót kell kapnia, nyugtatót kell kapnia, hogy elmúljon az angina pectorisa.” Valójában a természet ezeket a tüneteket azért teremtette, hogy a konfliktust („birtokvesztés-konfliktus”-t) megoldjuk, nem pedig azért, hogy akármilyen orvos vagy alternatív gyógyász megdolgozza a tünetet, vagyis eltüntesse. Minél inkább körbeorvosoljuk ugyanis a tüneteket, annál kevésbé kényszerül a beteg arra, hogy konfliktusát egyáltalán megoldja. Arról nem is beszélve, hogy megszűnik a konfliktussal kapcsolatos ösztönös érzése. Ehelyett normális esetben inkább segítséget kellene nyújtani számára konfliktusának megoldásában – ilyenkor átmenetileg szintén elmúlik az angina pectorisa – ha szed gyógyszert, ha nem. Épp ez a butaság, hogy mindig azt gondoljuk, tünetileg kell munkálkodnunk a betegen, nem pedig az okokat megkeresni.
Ezenkívül a betegen nem segítünk, sőt ellenkezőleg, még veszélyes is, mert ha a páciens „birtokvesztés-konfliktus”-a később valamilyen körülmények között mégis spontán megoldódik, de a konfliktus több, mint 9 hónapig tartott, a páciens meg is hal az epileptoid krízisben szívinfarktus folytán. Alapvetően körültekintően mérlegelnünk kell, hogy ezt a „birtokvesztés-konfliktus”-t egyáltalán feloldjuk-e, vagy hogy talán értelmesebb lenne életünk végéig megoldatlanul hagyni, mint ahogyan teszik ezt az állatok is ösztönösen (másodfarkas), vagyis hogy a „birtokvesztés-konfliktus”-t csak alacsonyabb szintre transzformáljuk.
Szintén magától értetődő, hogy abban a fázisban, melyben a különböző szervi paraméterek alapjaiban különböznek a másiktól, vagyis egymásnak pont ellentétesek, ugyanaz a gyógyszer nem „segíthet”. Fel kell tennünk magunknak általában a kérdést: „Melyik fázisban segít egy bizonyos gyógyszer kérem szépen? A konfliktus-aktív, vagy a vagotoniás, megoldási fázisban?
Ezt eddig még soha egyetlen gyógyszernél sem vették figyelembe. A dolog természetesen még inkább komplikálódik, ha egyszerre több, ráadásul különböző fázisú biológiai konfliktus zajlik.
Például a köszvénynél (aktív vesegyűjtőcsatorna-karcinómánál, vagyis egy „egzisztencia/lét-konfliktus”-nál, ill. „menekültség-konfliktus”-nál), vagy a leukémiánál („önleértékelés-konfliktus” megoldási fázisában) vagy pedig a bulimiánál (két aktív konfliktus kombinációjánál = alacsony vércukorszint és gyomorfekély egy időben) – nos, melyik gyógyszer, golyócska, cseppecske vagy porocska segít vajon és hogyan, hol és miben segít? Talán sikerül éppen hogy egyik vagy másik tünetet eltüntetni, de egy valódi gyógyszeres hatásról, esetleg gyógyulásról szó sem lehet.
Hasonlóan a művileg gyógyszerekkel csökkenthető magasvérnyomásnál: a biológiai értelem az, hogy a „folyadék-konfiktus” esetében például a konfliktus-aktív fázisban a nekrózis miatt keletkezett lyukacsos szövetet a magasabb vérnyomással funkcionálisan kompenzálja, hogy elegendő vizelet és karbamid kerülhessen kiválasztásra. De egészen addig, amíg a konfliktus aktív, a vérnyomás magas marad. Csak a konfliktus megoldása és a megoldási fázisban ciszták képződése által megy vissza magától a vérnyomás a kornak megfelelő értékre, még ha hosszú ideig tartott is a konfliktus – és mindez gyógyszerek nélkül.
Fontos kideríteni minden megoldási fázisnál, hogy a tünetek a tökéletes kigyógyulástól, vagy egy újabb recidívától (konfliktus visszatérése) tűntek-e el, mert a recidíva a javulás látszatát kelti. Jogosulatlan szimptomatikus eredményként könyveltük el az ilyen megoldási fázisokban alkalmazott sejtmérgező álterápiákat (kemoterápia), mialatt teljesen értelmetlenül leállították a gyógyulás értelmes tüneteit, tudván, hogy ezzel a szervezetet súlyos mérgezésnek vetik alá.
Az összes ún. alternatív módszer egyben azonban megegyezik a tünetmedicinával, mégpedig abban, hogy állítólag minden szer szimptomatikusan hat. Mindegy, hogy homepátiás vagy allopátiás adagolását (sok vagy kevés anyag felhasználása), müzlit, fagyöngyöt, oxigént, makrobiotikát, Bach-virágot vagy egyebet ajánlanak. Valójában csak egyetlen dolog hat, az pedig az agyon keresztül, és ezt a tényt elhanyagolják.
Afféle érvelések, mint: „Hamer úr, Ön a lelket nem is tudja mérni!”, vagy pedig: „Mi kifogása van a Bach-virágok ellen, hisz azok is a lelken keresztül gyakorolnak hatást az emberre!”. Erre csak azt tudom mondani: „Dehogynem tudom mérni a lelket. Hisz látom, hogy az ember egy bizonyos konfliktusa, ami ugye egy lelki folyamat, az agynak egy bizonyos részén egy megfelelő góc, a szerven pedig egy annak megfelelő elváltozás
formájában jelenik meg. Ezzel a lelket meghatároztuk, ill. behatároltuk. Nem szükséges tehát a lelket mennyiségileg mérni, létét viszont így természettudományosan be tudom bizonyítani.
Természetesen létezik ún. placebo effektus is. Csak azáltal, hogy egy páciensnek „jól eladjuk” a gyógyszert, már 80%-os hatást érhetünk el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az anyag ilyenkor valahogy hat, hanem csak azt, hogy az emberek hisznek benne. Ugyanolyan hatása lesz annak, ha valaki jó szívből jót tesz a beteggel, mindegy, hogy a folyamatot hogy nevezzük el.
Tévedésünk mindig a gyógyszeradásba vetett hitünkön alapult, azt hittük, valamit mindig tennünk kell, pl. gyógyszereket adni, mindegy hogy nagy mennyiséget vagy csak egy molekulányit. Láthatjuk viszont, hogy a beteg állatok 80-90%-a spontán meggyógyul – mindenféle gyógyszer nélkül.
Ezen túl engedtessék meg az a kérdés, hogy milyen módon lehet egy akármilyen szerrel megoldani egy konfliktust, ha – mint ahogy mára már tudható – az a legfontosabb kritérium. Hogy lehetne egyáltalán akármilyen szerrel természetes értelmes különprogramot gyártani? Ha erre képesek lennénk, nosza ide azokkal a szerekkel. De hát nem vagyunk erre képesek, ilyen szerek nem léteznek. Bizonyos anyagoknak tehát lehet esetleg a megoldási fázisban támogató hatása (enyhülés), mint pl. a köhögéscsillapító szirup, de soha sincs az eddigi értelemben vett gyógyhatása, mert hisz a megoldási fázist a konfliktusmegoldás már beindította.
A Germán Gyógytudomány (régebbi nevén: Germán új medicina) nem egy résztudományág, mely pl. csak a konfliktusmegoldásra korlátozódik és a komplikációs eseteket egy másik résztudományághoz továbbítja, hanem ez egy átfogó orvostudomány, melynek a betegséglefolyás minden lépését pszichikai, agyi és szervi szinten figyelemmel kell kísérnie.
A Germán Gyógytudomány orvosának továbbá egy mindenre kiterjedő, egyetemes tudású, emberileg gyógyászatkriminalisztikai szakképzettséggel kell rendelkeznie. A gyógyszerek adása ugyanis a jövőben a terápia legkisebb részét fogja képezni, a hangsúlyt inkább a biológiai konfliktus megértésére helyezzük és arra, hogy a beteg megtanulja megérteni a biológiai konfliktusának okát. Orvosával közösen felkutatják a legjobb lehetőséget arra, hogy kikeveredjen ebből a konfliktusból, ill. hogy a jövőben ne keveredjen vissza ugyanebbe a helyzetbe. Természetesen egy ilyen orvos felhasználná az összes hasznos lehetőséget, ha kell gyógyszeres és sebészi beavatkozást is alkalmazna, de csak, ha szükséges – például ha ezáltal a természetes gyógyulási folyamat során
fellépő esetleges komplikációk elkerülhetőkké válnának, és feltéve, hogy ugyanezeket a terápiákat saját magán is alkalmazná.
A Germán Gyógytudomány önmagában komplett, egyedül 5 biológiai természettörvényen alapul – egyetlen hipotézis nélkül, és 1988. szeptember 8/9-én a szlovákiai Nagyszombati Egyetemen (Trnava) igazolták helyességét, melyet 1998. szeptember 11-én hitelesítettek. Ha valamit át akarnánk venni a nyugati orvostudományból, annak összhangban kellene állnia a Germán Gyógytudomány öt természettörvényével.
Amíg azonban emberek még mindig azt hiszik, hogy például gyógyszerekkel erősíthetjük az immunrendszerünket, akkor csak azt mondhatom, hogy ők a Germán Gyógytudományt nem értették meg.
Mind az eddigi nyugati orvostudományban, mind az alternatív gyógyászatban a dolgozók „siker”-eket könyvelnek el. Azt képzelték, hogy a gyógyszerek minél pontosabb kiválasztása biztosítja a sikert, ám a sikereket nem az orvosok, természetgyógyászok vagy egyéb terapeuták érdemlik meg, hanem elsősorban maguk a betegek. A sikertelenséget ők is ugyanúgy beprogramozzák saját maguknak, mert ahogy a siker, úgy a sikertelenség is kényszerűen mindig a Germán Gyógytudomány öt természettörvénye szerint megy végbe.
Medikationen
Die Medikamente symbolisieren vermeintlich den Fortschritt der modernen Medizin oder was man dafür hält. Viele Patienten bekommen tägl. 10, ja 20 verschiedene Sorten Medikamente für und gegen alles Mögliche. Ein Doktor, der keine Medikamente verschreibt, ist kein richtiger Doktor. Je teurer die Medikamente sind, desto besser scheinen sie ja wohl zu sein. Das war ein großer Bluff! Das Dümmste daran war, daß man immer ge- glaubt hat, die Medikamente würden lokal wirken, das Gehirn hätte damit vermeintlich nichts zu tun! Dabei wirkt praktisch kein Medikament direkt auf das Organ, wenn man von lokalen Reaktionen des Darms bei oraler Ein- nahme eines Gifts oder Medikaments mal absieht. Alle anderen Medika- mente wirken auf das Gehirn, und ihr „Effekt" ist praktisch der Effekt, den
die Vergiftung des Gehirns, bzw. seiner ver- schiedenen Teile, auf organischer Ebene bewirkt.
Sehen wir einmal von den reinen Rauschgiften, Narkotika und Tranquilizern ab, so bleiben zwei große Gruppen von Medikamenten: 1. die Sympathicotonica - die den Streß verstärken, 2. die Vagotonica - die die Erholungs- oder Ausruhphase unterstützen.
Zu der 1. Gruppe gehören Adrenalin u. Noradrenalin, Cortison und Hydrocortison und scheinbar so verschiedene Medikamente wie Coffein, Teein, Penicillin und Digitalis und viele andere mehr. Im Prinzip kann man sie alle verwenden, wenn man den Vagotonieeffekt abmildern und damit auch das Hirnoedem reduzieren will, das ja im Grunde etwas Gutes, im Übermaß aber eine Komplikation ist.
Zu der 2. Gruppe gehören alle Beruhigungs- und krampflösenden Mittel, die die Vagotonie verstärken oder die Sympathicotonie abmildern. Ihre Verschiedenheit liegt darin, daß sie im Gehirn eben auch Verschied- enes bewirken. Penicillin z.B. ist ein sympathicotones Zytostatikum. Die Wirkung, die es auf Bakterien hat, ist unbedeutend und neben- sächlich gegenüber der Wirkung, die es auf das Oedem des Marklagers hat. Deshalb kann man es in der pcl-Phase zur Abminderung des Marklageroedems einsetzen. Dagegen ist es dem Cortison unterlegen in den übrigen Hirnbereichen. Es soll aber deshalb die Bedeutung der Entdeckung des Penicillins und der übrigen sog. Antibiotika nicht geschmälert werden.
Nur ist diese Entdeckung unter ganz falschen Prämissen und Vor- stellungen erfolgt. Man hatte sich vorgestellt, daß die Zerfallprodukte der Bakterien als Toxine wirken und das Fieber bewirken würden. Man brauche also nur die bösen kleinen Bakterien abzutöten, um auch die bösen Toxine zu vermeiden. Das war der Irrtum!
Natürlich werden bei solchen Wirkungen auch die Bakterien in Mitleiden- schaft gezogen, unsere fleißigen Freunde, die vorübergehend entlassen werden, weil ihre Arbeit auf einen späteren Zeitpunkt - mit weniger dramatischem Verlauf - verschoben worden ist. Man muß sich allerdings die Frage stellen inwieweit es denn überhaupt sinnvoll ist, einen sinnvollen Heilungsvorgang in der Natur therapieren zu wollen.
Der Arzt der Germanischen Neuen Medizin ist deshalb nicht medika- mentenfeindlich, wenn er auch davon ausgeht, daß die meisten Vorgänge von Mutter Natur schon optimiert sind, und deshalb in den allermeisten Fällen keiner unterstützenden medikamentösen Therapie bedürfen.
Bei kürzerer Konfliktdauer und damit geringer Konfliktmasse sind ja auch in der Regel in der Heilungsphase keine besonderen Komplikationen zu erwarten. Es bleiben die besonderen Fälle, die in der Natur letal enden würden, derer wir uns aber aus ärztlicher Ethik besonders annehmen müssen. Trotzdem werden uns auch in Zukunft Patienten verlorengehen. Wir haben aber jetzt den Vorteil, daß wir schon im vorhinein wissen, was uns erwartet.
Zwar hat es uns nichts genützt die Pneumoniehäufigkeit verringert zu haben, dadurch, daß wir die Pneumonie (= Lungenentzündung) jetzt “Bronchialkarzinom” nennen, und die Patienten nun daran sterben, weil wir die „Krankheit" nur umetikettiert haben. Aber wenn man bei einer Pneumonie (= die Heilungsphase nach einem Bronchial-Ulcusgeschehen) weiß, daß der Konflikt (Revierangst) nur drei Monate gedauert hat, dann wissen wir, daß die pneumonische Lyse (epileptoide Krise = EK) im allgemeinen nicht tödlich enden wird, selbst wenn man medikamentös gar nichts machen würde.
Hat aber der Konflikt neun Monate oder länger gedauert, dann weiß der Arzt der GNM, daß es hier bei der epileptoiden Krise der Pneumonie (Lungenentzündung) um Leben und Tod geht, wenn man gar nichts macht. In diesem Fall würde man z.B. auch schon früher Sympathicotonica geben, man würde aber zusätzlich auch massiv Cortison einsetzen, was man bisher nicht getan hat und zwar unmittelbar während der epileptoiden Krise, um den kritischen Punkt, der ja immer nach der EK eintritt, zu überstehen.
Auch ergibt sich logisch und konsequent, daß im Falle eines neuen DHS oder Rezidivs, wenn also der Patient wieder in Sympathicotonie ist, das Cortison sofort kontraindiziert ist. Allerdings darf man das Cortison nicht auf einen Schlag absetzen, sondern innerhalb einiger Tage oder einiger Wochen „ausschleichen". Nimmt der Patient nämlich weiter sein Cortison, so verstärkt das noch den Konflikt in puncto Konfliktintensität.
Doch wäre es jetzt auch falsch, dem Patienten Beruhigungsmittel zu geben, denn Beruhigungsmittel aller Art verschleiern nur das Bild und bergen in sich die Gefahr, daß aus einem akuten, aktiven Konflikt ein subakuter, hängender Konflikt wird und der Patient jederzeit durch einen weiteren Konflikt in die schizophrene Konstellation geraten kann.
Wenn ein Patient z.B. Angina pectoris-Symptome hat, dann heißt es: „Ja, der muß Betablocker kriegen, der muß Beruhigungsmittel kriegen, damit der keine Angina pectoris mehr hat." In Wirklichkeit hat aber die Natur die Symptome eingerichtet, damit der Konflikt (Revierkonflikt) gelöst werden soll und nicht, damit irgendwelche Mediziner oder Alternativmediziner nun dahingehen und das Symptom
bearbeiten und zum Verschwinden bringen. Denn je mehr man an den Symptomen herumdoktert, desto weniger sieht der Patient die Veran- lassung seinen Konflikt überhaupt zu lösen. Ganz abgesehen davon, daß er dann gar kein instinktives Gefühl mehr für seinen Konflikt hat. Stattdessen sollte man normalerweise dem Patienten immer helfen seinen Konflikt zu lösen, dann hat er auch augenblicklich keine Angina pectoris mehr - mit und ohne Medikamente. Das ist ja gerade der Unsinn, daß man immer denkt, man muß symptomatisch bearbeiten, statt ursächlich.
Außerdem ist dem Patienten ja damit nicht geholfen, im Gegenteil, das ist sogar sehr gefährlich, denn sollte der Patient seinen Revierkonflikt später durch irgendwelche Umstände doch noch spontan lösen, aber der Konflikt wäre länger als 9 Monate aktiv gewesen, dann stirbt der Patient in der epileptoiden Krise am Herzinfarkt. Man muß grund- sätzlich sorgfältig abwägen, ob man den Konflikt lösen darf, oder ob es vielleicht sinnvoller ist, instinktiv wie die Tiere es machen (Zweitwolf), den Revierkonflikt zwar herunter zu transformieren, aber bis ans Lebensende nicht mehr zu lösen.
Ebenso liegt es auf der Hand, daß in einer Phase, die sich durch alle möglichen körperlichen Parameter fundamental von der anderen unter- scheidet, also völlig konträr ist, nicht ein und dasselbe Medikament „helfen" kann. Überhaupt muß man sich fragen: „Hilft es denn, bitte schön, in der konflikt-aktiven Phase oder in der vagotonen Heilungsphase?
Aber das ist bei allen Medikationen bisher noch nie berücksichtigt worden. Und komplizierter wird die ganze Sache naturgemäß, wenn mehrere Biologische Konflikte gleichzeitig und vielleicht sogar noch phasenver- schieden verlaufen.
Bei der Gicht z.B.: einem aktiven Sammelrohrkarzinom, also einem Existenz-/Flüchtlingskonflikt und einer Leukämie (der Heilungsphase eines Selbstwerteinbruch-Konfliktes) oder bei der Bulimie, einer Kombination zweier aktiver Konflikte = Unterzuckerung undMagenulcus - ja, welches Medikament, Kügelchen, Tröpfchen oder Pülverchen soll denn da wie, wo und wobei wirken? Vielleicht gelingt es gerade noch das eine oder andere Symptom zum Verschwinden zu bringen, aber von einer echten medikamentösen Wirkung oder gar Heilung kann doch niemals die Rede sein.
Ebenso beim Bluthochdruck, den man zwar künstlich mit Medikamen- ten senken kann, der aber den Sinn hat, beim Flüssigkeitskonflikt z.B., das durch die Nekrose in der konflikt-aktiven Phase gebildete Loch im Nieren- gewebe funktionell zu kompensieren, damit ausreichend Urin und Harnstoff ausgeschieden werden kann. Doch solange der Konflikt aktiv ist, bleibt auch der Blutdruck erhöht. Erst mit der Konfliktlösung und Zystenbildung in
der Heilungsphase, senkt sich der Blutdruck wieder von ganz alleine, und selbst bei langen Konfliktverläufen noch auf altersgemäße Werte - und dies alles ohne Medikamente.
Wichtig ist auch bei allen pcl-Phasen zu wissen, ob die Symptome ver- schwinden wegen vollständiger Ausheilung oder wegen eines neuerlichen Rezidivs, das ebenfalls eine scheinbare Besserung vortäuscht. Die Pseudo-Therapie mit Zellgiften (Chemo) in solchen pcl-Phasen verabreicht, verbuchte sich hier, unberechtigterweise symptomatische „Erfolge", indem sie die sinnvollen Symptome der Heilung, unter Inkauf- nahme schwerster Vergiftungen des Gesamtorganismus, unsinnigerweise abstoppte.
Aber auch alle sog. alternativen Methoden haben mit der Symptommedizin eins gemeinsam - ob sie nun homöopathisch dosieren oder ob sie allo- pathisch dosieren, also viel Substanz geben oder wenig Substanz geben, ob sie Müsli geben oder Mistel geben oder Sauerstoff, Makrobiotik oder Bachblüten oder alles mögliche geben -, daß alle Mittel symptomatisch wirken sollen - angeblich. In Wirklichkeit, das einzige was wirkt, ist über das Gehirn, und das wird vernachlässigt
Argumente wie: „Herr Hamer, Sie können die Seele doch gar nicht messen, oder was können Sie gegen Bachblüten haben, die wirken doch über die Seele..". Dazu kann ich nur sagen: Natürlich kann ich die Seele messen. Ich sehe doch, daß der Mensch bei einem bestimmten Konflikt, der doch ein seelischer Vorgang ist, an einer bestimmten Stelle im Gehirn einen entsprechenden Herd und am Organ eine entsprechende Veränderung hat. Damit habe ich die Seele bestimmt, resp. eingegrenzt. Ich brauche sie also nicht quantitativ zu messen, aber ich kann sie so naturwissenschaftlich beweisen.
Und natürlich gibt es auch sog. Placebo-Effekte. Wenn man einem Patient ein Medikament „gut verkauft", dann wirkt es allein dadurch schon zu 80%. Das heißt aber nicht, daß die Substanz da irgendwie wirkt, sondern nur, daß die Leute daran glauben. Auch wenn einer guten Herzens dem Patient etwas Gutes tut, dann wirkt das ebenso, egal wie wir das Vorgehen benennen.
Unser Irrtum beruhte darauf, daß wir immer dachten, etwas tun zu müssen, z.B. medikamentös, egal ob in großer Dosis oder nur mit einem Molekül. Dabei sehen wir doch, daß es bei kranken Tieren zu 80-90% der Fälle zu einer Spontanheilung kommt - ohne irgendein Medikament.
Darüber hinaus sei auch einmal die Frage erlaubt, wie man denn mit irgendwelchen Mitteln z.B. einen Konflikt lösen kann, wenn das doch, wie
wir jetzt wissen, das wichtigste Kriterium ist. Wie sollten wir überhaupt mit irgendwelchen Sachen ein Sinnvolles Sonderprogramm der Natur erzeugen können. Wenn wir das könnten, dann her mit den Sachen. Das können wir aber nicht, das gibt es nicht. Also können gewisse Substanzen evtl. doch nur eine die Heilungsphase unterstützende Wirkung (Linderung) haben, z.B. Hustensaft, aber niemals eine Heilwirkung in dem bisherigen vermeintlichen Verständnis, denn die Heilungsphase hat ja mit Beginn der Konfliktlösung bereits eingesetzt.
Die Germanische Neue Medizin ist keine Teildisziplin, die sich nur z.B. auf die Konfliktlösung beschränken und Komplikationen an andere Teil- disziplinen delegieren könnte, sondern sie ist eine umfassende Medizin, die alle Schritte des Krankheitsverlaufs auf psychischer, cerebraler und organischer Ebene im Auge behalten muß.
Der Arzt der Germanischen Neuen Medizin ist darüber hinaus auch als allumfassend gebildeter, menschlich qualifizierter Medizin-Kriminalist" gefragt. Denn die Therapie der Zukunft besteht zum wenigsten in der Verabreichung von Medikamenten, sondern zumeist daraus, daß der Patient die Ursache seines Biologischen Konfliktes und seiner sog. Erkrankung verstehen lernt, und mit seinem Doktor zusammen den besten Weg findet, aus diesem Konflikt herauszukommen oder in Zukunft nicht mehr hineinzustolpern. Selbstverständlich würde ein solcher Arzt alle hilfreichen Möglichkeiten, auch medikamentöser und chirurgischer Art bei dem Patient anwenden, aber nur - sofern es notwendig ist, z.B. um eventuelle Komplikationen im natürlichen Heilverlauf zu vermeiden, und er dies auch bei sich selbst täte.
Die Germanische Neue Medizin ist in sich komplett, sie basiert einzig auf 5 Biologischen Naturgesetzen - ohne eine einzige Hypothese, und ist am 8./9. September 1998 von der Universität Trnava (Slowakei) verifiziert und am 11. September 1998 amtlich bestätigt worden. Wollten wir also irgend etwas übernehmen, müßte es mit diesen 5 Biologischen Naturgesetzen der Germanischen Neuen Medizin in Einklang stehen.
Solange es aber immer noch Leute gibt die meinen, wir könnten z.B. mit Medikamenten das Immunsystem stärken, dann kann ich nur sagen, die haben die GNM nicht begriffen.
In der bisherigen Schulmedizin samt Alternativmedizin haben alle „Erfolge". Man stellte sich vor, daß diese Erfolge um so größer seien, je richtiger die Auswahl der Medikamente gelinge. Aber den Erfolg verdienen nicht die Ärzte, Naturärzte, Heilpraktiker oder sonstige Therapeuten, sondern in erster Linie der Patient selbst. Ebenso programmiert er sich selbst den Mißerfolg, denn sowohl der Erfolg als auch der Mißerfolg verlaufen immer
zwingend nach den 5 Biologischen Naturgesetzen der Germanischen Neuen Medizin.
Sehr geehrter Gast! Herzlich Willkommen in der Bistro-Bar, des Mercure Hotels Kassel. Fühlen Sie sich wohl bei uns, und genießen Sie die angenehme Atmosphäre. Unser Angebot in dieser Karte ist reichhaltig und international. Sollten Sie dennoch auf den nachfolgenden Seiten Ihren Lieblingsdrink nicht finden, lassen Sie sich von unserem Bar- Team, beraten. Für unsere Gäste mixen wir auf
Protocolo Clínico e Diretrizes TerapêuticasEspasticidade Focal DisfuncionalToxina Tipo A de Clostridium Botulinum Consulta Pública SAS/MS nº 11, de 05 de novembro de 2002. 1. INTRODUÇÃO A espasticidade e suas desordens motoras relacionadas são caracterizadas por umahiperatividade disfuncional muscular que contribui para dor e incapacidade, sendo um distúr-bio freqüente nas lesõ